Vertikális videó - IGTV
Most tegyük félre a YouTube-ot: az Instagram a közelmúltban elindította saját videó-tárhely-platformját - a vertikális IGTV-t.
Az emlékek megörökítéséhez használt technológia évről-évre fejlődik. Ma már nem kell megelégednünk egy sima, dokumentumfilm-jellegű videóval életünk egyik legszebb napjáról, hiszen az esküvői filmünk milyenségének csak a képzeletünk szabhat határt.
A videósunk egész nap figyel, filmezz, keresi a legszebb pillanatokat, majd hosszú órák alatt összemontázsolja a nyersanyagot, alávágja az általunk választott, akár közös dalunkat, s máris kész a megható film, ami örökké felejthetetlenné tesz minden aznap átélt pillanatot.
De van még valami, ami megadja azt pluszt, amit kevés más dolog adhat egy esküvői videónál - ez pedig nem más, mint a drón.
Nem, ez nem egy UFO találmány (bár külsőre tényleg elmenne annak), s nem is olyan valami, amit csak a hollywood-i filmstúdiókban találhatunk meg. Attól függetlenül, hogy mára már nagyon elterjedt, sok pár figyelmét elkerüli ez a szuper kis szerkezet, s nem használják ki eléggé az általa nyújtott lehetőségeket.
A nagyszerű hír, hogy mi is tudunk nektek drónos szolgáltatást nyújtani, így a következő cikkünkben bemutatjuk nektek a drón előnyeit, s hogy miért is érdemes őt igénybe venni az esküvőtök megörökítésére!
Tökéletes választás, ha szabadtéri esküvőt tervezel
Itt persze nem arra az egyértelmű tényre gondolunk, hogy beltéren nem lehet használni a drónt. A hangsúly inkább azon van, hogy mennyire feldobja a külső helyszínes esküvői videókat!
Képzeljétek el, hogy kiválasztottátok a számotokra legtetszetősebb helyszínt. Talán még tó, sok állat, vagy rengeteg virág határolja ezt a területet, akárcsak a filmekben. De még ha nincs egyetlen táltos paripa sem a környéken, hanem egyszerűen csak beleszerelmesedtetek a helyszínbe, mennyire jó lenne már, ha nem csak a Google Képekben, vagy a Google Street View-n nézegethetnétek azt, hanem csodaszép légifelvételekről a saját kisfilmetekben?
Természetesen a helytől is függ, lehet-e ott alkalmazni drónt, hiszen ha egy alapvetően nagyon poros helyszínt választottatok, ott könnyen meglehet, hogy a drón propellere nagy porfelhőt fog kavarni! Erről mindenképp egyeztessetek a videósotokkal.
Hozzátesz a látványhoz
Még emlékszünk rá, amikor egy-egy családi rendezvény alatt visszanéztük szüleink esküvői videóját - jó esetben is pár órás volt a felvétel, dokumentumfilm-jelleggel - azaz nem volt benne vágás, egy helyre letették a kamerát, talán járkáltak is vele, és minden részlet felvételre került aznap.
Ma már sokkal népszerűbb, ha készül egy úgynevezett kisfilm, vagy másnéven highlight film, amellé pedig egy hosszabb, de még mindig a legfőbb pontokból álló videó a nagy napról.
Ezeknél remekül szolgál a drón, ugyanis mára már nagyon fontos lett a látvány - moziélményt akarunk, nem egy egyszerű dokumentációt. Remek felvételek készülhetnek a vendégekről - természetesen a megfelelő magasságból -, egyedi szögből láthatjuk a helyszínünket, mindezt úgy, mintha csak egy filmet néznénk.
Egyedi videó készül
Minden esküvő egyedi, hiszen nincs két ugyanolyan pár, két ugyanolyan násznép, két ugyanolyan igény. Viszont a drónfelvételek kiragadják a megszokottságból az embert - még véletlen sem fogunk a miénkhez hasonló videóval összefutni az interneten.
Sok párnak pontosan ez az igénye - valami mást akar kicsit, mint az eddigiek. Drónfelvételek hozzáadásával ez könnyen kivitelezhető, hiszen mi is az egyediségre, a különlegességre törekszünk. Olyan ez, mint a Kentucky Fried Chicken fűszerének titkos receptje. Nélküle nem lenne igazi az ízélmény!
A csoportvideó az új csoportkép
Miért elégednénk meg egy egyszerű csoportképpel, ha készíthetünk csoportvideót is? Képzeljük csak el: mindenki látszik a képen, fentről semmi nem árnyékolja be a jelenlévőket, s nem is kell könyörögni a vendégeknek, hogy nézzenek a kamerába, mert mindenki drónt nézi majd! Lencsevégre kaphatjuk az óriási hahotákat, az integetést, az ifjúpár csókját, amíg mindenki eltakarja a szemét - mindezt úgy, hogy nem csak egy tökéletesen beállított, huszadjára sikerült képet látunk, hanem a valóságot, ami sokkal természetesebb, sokkal valódibb, sokkal mulattatóbb és meghatóbb lehet.
Jó minőségű felvételek
Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy ha ilyen messziről videózunk valamit, az mennyire befolyásolja a minőséget?
Nos, a kérdésetekre a válasz helyett beszéljenek csak a Portfóliónkban látható videók - semmiben sem befolyásolja a minőséget!
A drónok mellett szóló érvek után természetesen meg kell említenünk azt is, mikor nem ajánljuk a használatát.
A szertartás alatt és persze azoknál a programoknál, ahol a gép zaja elvonná a figyelmet, néhány esetben amikor a gép által kevert légörvény miatt kellemetlen porfelhő keletkezhet illetve amikor nincs lehetőség az optimális repülési magaságra ami kb 25-50m között van.
Mint ahogyan azt sejthetitek, nem minden területen engedélyezett a drónhasználat: ilyenek például a műemlékek, vagy tájvédelmi környezetek. A legtöbb helyen lehet alkalmazni a drónt, de ne essetek abba a hibába, hogy nem jártok ennek utána, főleg, ha fontos számotokra, hogy készüljenek légifelvételek!
Konklúzió
A mi személyes véleményünk az, hogy ha már adott a lehetőség, hogy valami egyedit alkossunk, akkor ragadjuk meg azt, és hozzuk ki a maximumot belőle! Még egyetlen pár sem bánta meg, hogy készültek drónfelvételek az esküvői videójukhoz. Reméljük, titeket is sikerült meggyőznünk a drónok alkalmasságáról, hogy egy igazán modern, igazán vagány és igazán páratlan esküvői kisfilmet alkosson meg!
Most tegyük félre a YouTube-ot: az Instagram a közelmúltban elindította saját videó-tárhely-platformját - a vertikális IGTV-t.
A modern filmkészítés egyik előnye az, hogy megfizethető lett sokak számára. A videó kamerák alacsonyabb árainak és a közösségi média felemelkedésének köszönhetően olcsón, hatásos promóciókat lehet készíteni, így könnyebben reklámozhatod vállalkozásod termékeit vagy szolgáltatásait.
A YouTube platformján a videókat feltöltők és a nézők egyre kreatívabban és fiatalosabban tudnak kapcsolatot teremteni!